Idén máshogy lesz: énidő, munkadelegálás, pihenés.
Reggel beugrik, listáról lemaradt. Férjemet keltem, siessen, a bolt bezár. Később majd, álmos még. Öltözöm, beszerzem. Hazaérek, kicsomagolok. Tisztaság: átlagos. Ünnep van, nem elég! Lányt kérem, segítsen. Csinálja, rossz nézni. Menj innen! Befejezem, most csillog minden.
Közben étel fő, mosogató megtelt. Férjem mosogat, habzik minden. Szeletelnék, útban van, elküldöm. Majd én befejezem, ne zavarj. Beugrik, hogy az ajándék a vendégeknek nincs becsomagolva. Fiamat kérem, szájhúzás, lassúság, ezt most hogy? Menj, inkább díszítsd a fát! Csomagolok.
Férjem asztalt terít, lányom a konyhában segít. Ez nem az ünnepi készlet, a terítőt is vasalni kéne. Vasalok, cserélek, asztal kész. Konyhában káosz. Kizavarom a lányom. Megcsinálom! Befejezem az ételt, közben rendet teszek, mosogatok.
Fáradtan nézem a fát. Borzasztó! Díszek vegyesen. Leszedem, csak piros és aranyat visszateszem. A szaloncukor is lemaradt, tűzdelem, felteszem.
– Betennéd a fa alá az ajándékokat? – kérdezem.
Kérdés jön:
– Hol vannak?
Nem szólok, kipakolom én magam.
Vendégek csöngetnek. Leülünk, eszünk, mindenkinek ízlik, tetszik a fa, szép a teríték, boldog vagyok.
Ajándékosztás, papírrengeteg, kidobom. Beszélgetünk, gyerekek, férj, vendég mind örül.
Zavar a kupi. Felállok közülük, mosogatok, rámolok. Miről beszélnek? Nem hallom. Visszamegyek, már sötétedik. Indulnának, sietek, ételt csomagolok.
Jó volt, csak fáradt vagyok, alig ettem, alig beszélgettem.
Fogadom, jövőre máshogy lesz: énidő, munkadelegálás, pihenés.