A lelkem egy darabja vagy, a sötét oldal, kit legyőzni nem tudok,
mert ha ellened megyek, saját magam ellen fordulok.
Össze vagyunk kötve örökké, elválni nem tudunk,
mint jó és rossz, mindig két irányba haladunk.
Az ördög és az Isten jobb keze az, ami vagyunk,
ha te fent, én lent, más-más úton haladunk.
A tét hatalmas: saját lelkünkért küzdünk, ezt te is jól tudod,
nekem is az utolsó lehetőség, mikor eldől, hogy a mennybe vagy a pokolra jutok.
A feltétel nélküli szeretet az egyetlen, ami mindkettőnket feloldozhatna,
ha szívünket kitárnánk, és a fal közöttünk leomolhatna.
De az egónk hatalmas, az irányításhoz görcsösen ragaszkodunk,
ha büszkeségünk nem múlik, halálunk után mindketten a köztes létben ragadunk.
Ott vitatkozhatunk mindörökké, ahol a tér üres és kietlen,
két elveszett lélek, ki nem kell senkinek, mert hitetlen.