Annyit analizáltam, hogy már kívülről látom magamat,
a legsötétebb barlangba vitt be a szabad akarat.
Utamat megjártam ott, ahova a lélek csak ritkán megy,
a labirintusba egyedül és magamtól mentem be.
Találtam ott kígyót, hamut és fekete szívet,
fej nélküli, fehér galambot és elporladt életet.
Volt ott még romos viskó, minek ajtaját nem lehetett kinyitni,
mellette halotti koporsó és rozsdás babakocsi.
A kertben sivatagi por és elhervadt virág,
kiszáradt gémeskút és hamis boldogság.
Mindennel szembenéztem, az út nem engedett visszafordulni,
még mélyebbre zarándokolva, csak így lehetett onnan kijutni.
Most itt vagyok, és nézem, ahogy a régi énem ballag,
én leszek az új, de a testem még nem teljesen szabad.