Dóri a tizenhetedik születésnapján a bolhapiacon vette a könyvet, amit nagy élvezettel olvasott ki. Több különböző történet volt benne. A novellákat az a közös szál kötötte össze, hogy mindnek két főszereplője volt. Volt anya-lánya viszony, szerelmes történet, életre szóló barátság, de a főszereplők karaktere mindig ugyanolyan volt. Úgy tűnt, mind ugyanarról a két személyről szól, csak a díszlet más.
Dóri minden elbeszélésben azonosulni tudott az egyik főszereplővel. Ami leginkább a szívéhez közel állt, az egy meg nem élt szerelemről szólt, ahol a férfi karakter mondatai ismerősnek csengtek. Az a megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy ezeket a szavakat ő is kimondta már egyszer. Talán álmában.
Az utolsó fejezethez érkezve olvasta a következő sorokat.
„Neked írom. Ebben az életünkben sem sikerült, de a kor végre adott volt az ébredésre. Te továbbra is racionális maradtál. Próbáltam közeledni, de kiderült, hogy a szíved már másé.
Egy darabig távolról figyeltelek.
Nem tudtam ezt elfogadni. Rengeteg önmunkámba került, hogy beletörődjek: ez nem változik. Közben számtalan dolgot megtudtam magunkról. Olyan régóta kergetjük egymást. Túl vagyunk már azon, hogy mint nő és férfi szeretői viszonyban legyünk. Voltunk csak barátok, szülő és gyerek, testvérek, cinkosok, de ellenségek soha. A lapokon minden történetet leírtam, amiről tudomást szereztem.
Ebben az életünkben még megdolgoztatott a karma.
Én azt akartam bebizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok bármire, nem kell ahhoz társ, hogy haladjak. Végre én legyek előtérben, saját magam legyek fontos. Előző életeinkben sokszor áldoztam be az életemet érted, téged támogatva, saját igényeimről lemondva, áldozatszerepben.
A te feladatod az volt, hogy végre teljes gőzzel kiállj valami mellett, ne csak hedonistaként belekapj dolgokba, aztán pár év múlva megund őket. A szívedet kellett adnod egy küldetésért.
Végül mindketten teljesítettük, amit kellett. Ironikus, hogy te teljes szívvel, amellett a cél mellett álltál ki, hogy az akkori szerelmed mellett végleg kiköss, és felvállald őt. Példás családapa lettél.
Én a munkámban elismert lettem, egyedül értem el ezt. Ezután már én is megállapodhattam. Valaki mással.
Megtörtük a karmát.
Most a halálos ágyamon neked írok, remélve, hogy a következő életünkben elolvasod ezt a pár sort, és tudni fogod, hogy neked szól. Kértem Istent, hogy tizenhét évesek legyünk, mikor egymásba szeretünk, és szerelmünk egész életünkre szóljon.
A Margitszigetet jelöltem meg találkozásunk első napjának. Azon a padon fogsz ülni, ami a Margit-hídtól pár méterre van. Amelyikbe belevéstem:
megkereslek, akárhányszor kell is leszületnünk.”
Dóri a padra nézett, és észrevette a bevésést. Már csak pár sor volt a lapon, tovább olvasott.
„Nem kell semmit tenned. Ha most a híd felé fordulsz, látni fogsz engem. Rád mosolygok és elindulok feléd.”
Dóri felpillantott. Egy férfi lépett hozzá:
– Olyan elmélyülten olvastál. Mi a címe a könyvnek, ami ennyire leköt? – mosolygott rá. Zöld szeme ismerősnek tűnt.
Dóri még az utolsó mondatot elolvasta, mielőtt válaszolt.
„És ne csodálkozz: most én leszek a férfi, nem várom meg, amíg te közeledsz hozzám.”