Egy röpke pillanat és eddigi életemnek vége szakadt. A lövedék szívemet találta el, ott apró darabokra hullott, véres cafatokat hagyva maga után. A lövésre megdermedtem, de nem a meglepetéstől, amit okozott, nem a félelemtől, amit éreznem kellett volna, hanem a felismerés dübörgő zajától, hogy ez az, amit egész életemben vártam, hogy abban a pillanatban, amikor szívem szétszakadt, éreztem először, hogy élek.
A zaj elárasztotta dobhártyám, a külvilág elnémult, a színek felélénkültek. Ekkor értettem meg azt, hogy az idő illúzió, ez a pillanat örökké tart, a halál nem létezik, én nem semmisülök meg, itt leszek mindig.
Kiélesedett tudatommal hóhérom kerestem, akit egy tekintetben találtam meg. E kék szempárt viselő férfi vette szívemet célba, de őt is találat érte. Itt állt előttem némán, az ő arcán rémület ült, aztán menekülni próbált.
– Ne menj! – kértem, de a zajtól ő sem hallott. Egyre távolodott, véres tócsákat hagyva maga után, majd eltűnt a semmiben.
A vörös nyomokat kutatva eredtem utána. Utam egy erdőbe vezetett, ahol egyre mélyebbre kerülve a zaj elcsendesedett, madarak nesze hallatszott, távolban vízcsobogás. Tovább mentem, fák ágai karcolták testemet. Bőröm felszakították, fájdalmat éreztem. Az erdőre sötétség hullott, nem volt, ami vezessen, sírva bolyongtam.
Majd egy tisztáshoz értem, ahol megtaláltam őt. A patakban sérüléseit mosta. A holdfény úgy világított rá, hogy ezer csillagként szikrázott. Nem nézett rám, magával törődött. A teste csupasz volt, több sebből vérzett. Megláttam rajta azokat is, amit nem én okoztam, egyiket az anyja talán.
Kértem, velem törődjön.
– Nem emlékszel? – kérdeztem.
Ő rám nézett, de nem látott, szemét a múlt árnyalta be.
– Megígérted, itt egymáséi leszünk.
Ő nem szólt, maga mellől egy tükröt vett elő és arcom elé tárta. Most vettem észre, hogy én is pucér vagyok, testemet ugyanannyi heg fedi, mint övét, méretük, formájuk azonos, mélységük megegyezik. A sebeimből elfojtott kín nyilallt most tudatomba, düh, szorongás tépte testemet.
Szememet sötétség borította be, vakon nem tehettem mást, minthogy belsőmbe nézzek. Életem vásznán annyi pillanat jelent meg, amennyi heget hordoztam, tudtam, ha most nem nézek velük szembe, örökre vak maradok a kinti világra. Ezért kockáról kockára haladva felidéztem, néztem, elemeztem, pedig a bánat már kibírhatatlan volt. Majd szívem helyén egy vörös rózsa nyílt, szára körbetekeredett rajtam, hosszú töviseivel sebeimbe mart. Ekkor már zokogtam, be akartam fejezni.
– Nem bírom ki, legyen már vége! – üvöltöttem.
Aztán meghallottam őt, ő is üvöltött. Elöntött a bűntudat, ezt miattam éli át, nem akartam ilyen szenvedést okozni, bár sosem találkoztunk volna. Segíteni akartam neki, a hang irányába kezemet nyújtottam, éreztem közel van, de nem értem el, lépni saját fájdalomtól nem tudtam. Folytattam a szembenézést gyötrelmes hegeimmel, most már érte, remélve, hogy érzi jelenlétem, ha tudja, én is ezen megyek keresztül, enyhítem kínjait.
Aztán a belső képek ritkultak, a bánat alábbhagyott, a dühöt felváltotta a nyugalom, eljött a megbocsátás ideje. Számba vettem kínzóimat, útjukra engedtem, nem maradt más csak legfőbb kínzom, ki mindezt megengedte nekik, aki sosem állt ki, sosem szólt, hogy ne tegyék, én saját magam. A legnehezebb feladatnak ez bizonyult, de megtettem.
Ezután a vászon hófehér lett, már nem csak testem volt csupasz, lelkem felszabadult, hogy helyet adjon a varázslatnak, ami utamba hozta őt. Szemem kinyílt, a tisztáson pirkadt, a levegőben virágillat terjengett, gyomrom előtt pillangók repkedtek el, egy kolibri szállt el előttem, követtem útját, egy kúthoz vezetett. Mohón ittam a kút vizéből, majd megrészegülve kerestem a férfit, közben álmokat láttam, láttam, ahogy itt élünk ketten, mint Ádám és Éva a mi kis Édenünkben.
Aztán megtaláltam őt. Az egyetlen árnyékban állt, ami erre a helyre vetült. Talpig felöltözve, a hűvösség maszkját viselve nézett rám.
– Nem bírtam elviselni a fájdalmat – mondta. – Majd következő életünkben egymáséi leszünk.
Kérdőn néztem rá.
– Ígérem – mondta halkan, majd otthagyott egyedül.
Újjászületett szívemet az ismerősség érzése járta át.