Álarcok nélkül, összhangban a lélekkel

Mi van, ha azok, akik előre nem írták meg a sorsukat, azért nem tették, mert az életük közben írják azt? Mi van, ha az öreg lelkek már azt is megtehetik, hogy az életükbe behívják az összes karmájukat, hogy egyesével számoljanak le velük? Ha azért jöttek, hogy az összes családi mintát átírják, majd ha minden kész, akkor jöhet a tiszta lap? Egy oldal, amit kedvükre teleírhatnak, ha pedig nem tetszik, átformálhatnak, és amelyen bármit szabadon kipróbálhatnak.

A karmánkat és a mintáinkat megtörni rendkívül nehéz: a megszokás csábítása és a komfortzóna biztonsága mindig a régi kerékvágásba húz vissza. Hiába tudom, hogy nem így kellene, hiszen már a családomban sem vált be ez a választás, mégis a jól ismert mellett döntök. Rengeteg önismeret, önmagunk árnyoldalának megismerése, majd elfogadása vagy átírása, önszeretet, az egó elhallgattatása és a lelkünk meghallása kell ahhoz, hogy egyáltalán ráleljünk ezekre a mintákra. Mert az ébredés bizony fájdalmas.

A spirituális út nem lineáris: az egységgel való egyesülést sokszor mély zuhanás követheti, hogy a még mélyben lévő énrészünket is felhozhassuk a felszínre, és szétboncolhassuk, megismerve minden egyes porcikáját. Az önismeret élethosszig tart, de közben eljuthatunk egy olyan állapotba, ahol végre önazonosak lehetünk. Amikor önmagunknak és másoknak is az igazat mondjuk. Amikor a gondolat, a kimondott szó és a cselekedet teljes összhangba kerül. Amikor már semmilyen élethelyzetben nem akarunk maszkok mögé bújni, és nem félünk attól, hogy nem fogadnak el – gátlások nélkül adjuk a valódi önvalónkat. Mikor már nem befolyásolnak a mások rólunk alkotott hamis véleményei, és nem tartunk az ítéletektől.

Kép: AI

Amikor végre összhangba kerülünk a lelkünkkel, és végre ragyoghatunk. Ekkor érjük el azt a szabadságot, amikor a belső üresség érzését felváltja a végtelen lehetőségek tárháza, és meglátjuk magunk előtt az érintetlen, fehér papírt, amely csak arra vár, hogy teleírjuk.

Nem ez az igazi szabadság? Amikor a mintákat, az őseinktől látottakat és a túlélő üzemmódot felváltja a szárnyalás, amikor a félelmeinket leküzdve végre beleállhatunk a teremtő erőnkbe.

Ezt a gondolatot járja körbe a Fehér könyv című versem is.

Kívánom, hogy mindannyian képesek legyünk a napi rutintól távolabbra látni, és meglássuk a saját, tiszta lapunkat.

Főcím kép: Pexels