Hogyan lehet a túlagyalásból megérkezni a testünkbe, és a rohanó hétköznapok helyett megélni a jelent? Németh Kitti, a Szitakötő Klub alapítója pontosan ebben segít a hozzá forduló nőknek és férfiaknak. Munkáját nehéz skatulyákba szorítani, hiszen számtalan eszközzel kíséri a hozzá fordulókat az önmagukhoz való visszatalálás útján.
Kittit az „Érezd. Engedd. Éld.” szomatikus workshopon ismertem meg közelebbről. A hirdetésére egy évvel ezelőtt, a közösségi médiában bukkantam rá. Valójában a klub neve volt az, amin megakadt a szemem – a szitakötő mint szimbólum ugyanis lépten-nyomon elkísér az életemben. Mint később kiderült, ezzel Kitti sincs másképp. Jelként fogtam fel, hogy rátaláltam, és tudtam: ezt mindenképpen ki kell próbálnom. Már az első alkalom is elvarázsolt, izgalmas volt átélni, hogyan ötvöződik a tarot, a mozgás és a családias légkör egy egyszerre meditatív és felszabadító térben. Kitti közvetlen stílusa még az olyan erősen introvertált embert is képes megnyitni, mint amilyen én vagyok.
Az interjú sem merev keretek között, előre megbeszélt időben és kérdésekkel zajlott, hanem teljesen spontán módon alakult. Egy városligeti találkozás alkalmával, egy kiterített pokrócon ücsörögve beszélgettünk, miközben lassan ránk esteledett. A sötétség előcsalogatta a liget éjjeli lakóit: a beszélgetést nem egyszer szakította meg a sünik vándorlása, és az, hogy ujjongva fotóztuk az előbukkanó apróságokat.
„Végül a szitakötő tetszett meg jobban, mert erős, ragadozó, cselekvőképes.”
Miért épp Szitakötő Klub? Mi a jelentése, mi áll mögötte?
Amikor tizennyolc évesen felkerültem Pestre, el szerettem volna indítani egy spirituális klubot. Akkor még csak ennyi volt a fejemben: spirituális klubot csinálok. A nevéhez mindenképp valamilyen totemállatot, élőlényt szerettem volna találni. Olyan szimbólumot kerestem, ami jól hangzik, és amivel azonosulni tudok. A jelentését illetően transzformációban, átalakulásban gondolkodtam. Az a vonal tetszett nagyon, hogy valahonnan valahova eljutunk – akkor még nem tudtam ennél jobban megfogalmazni.
Tehát, hogy van egy átalakulás, átmenet. Ehhez nagyon jól kapcsolódott például a pillangó meg a szitakötő. Végül a szitakötő tetszett meg jobban, mert erős, ragadozó, cselekvőképes, és a pillangóhoz képest egy aktívabb rovar. Ezért választottam ezt. Miután elkezdtem használni, nagyon jó megerősítés ért pár évvel később egy zarándokúton. Hátizsákos turistaként battyogtunk, amikor – még olyan helyeken is, ahol teljesen indokolatlan volt – az egész út során végig szitakötők vettek körül minket. Ez az élmény nagyon becsípődött nekem. Szóval ez a történet van mögötte.
Milyen lépésekkel jutottál el addig, hogy ne egy átlagos szakmát válassz? Hosszabb út vezetett idáig, vagy már gyerekként is tudtad, mit szeretnél, esetleg több lépcsőből álló folyamat volt?
Abban biztos vagyok, hogy ez egy folyamat volt, ami a gyerekkoromban gyökerezik. Eleve olyan édesanyám van, aki már akkor is Erich von Däniken-, Graham Hancock- meg Lőrincz L. László-könyveket olvasott. Az, ahogyan ő nézett a világra – ez a mitológiai irány, a legendák, illetve ahogy ezekben a könyvekben a piramisok titkát, az istenek nyomait kutatták a Földön –, nagyon erős alapot adott a gondolkodásomnak. Én ebben nőttem fel, nekem ez volt a természetes. Csak így utólag látom, mekkora jelentősége van ennek.
Nekem természetes volt, hogy így gondolkodom. Szóval nem tudnék egy fix pontot kiragadni, hogy na, ott váltottam, inkább belenőttem abba, hogy fura vagyok, máshogy gondolkodom, és nem teljesen az adott társadalmi rendnek megfelelő elképzeléseim vannak.
Szintén a szüleimnek köszönhetem, hogy erősnek, önállónak és függetlennek neveltek. Na most, az erős, független egyének nem feltétlenül valók bekategorizálható munkahelyekre. Szerintem szinte borítékolni lehetett, hogy nem tudok megmaradni egy átlagos munkahelyen. Már az egyetemi éveim alatt elkezdtem vállalkozóként dolgozni, és ezzel párhuzamosan csinálni a spirituális vonalat is.
Akkor igazából a mitológiából jött neked a spiritualitás?
Igen, a legrégebbi emlékemnek ez az alapja. Akkor még anyu sem volt kifejezetten spiri. Bár később már nem, de eredetileg katolikus család voltunk. Abban nőttünk fel mindannyian: a szüleim meg a nagyszüleim is. Én még templomba is jártam, ott is nagyon tetszettek a bibliai sztorik. Annak a mitológiai része is adott egy irányt.
Majd a spirituális vonalból szinte adódott, hogy egy kicsit többet láttam meg a valóságban: nemcsak a pénz és nemcsak a klasszikus értelemben vett munka orientált, hanem az önmegvalósításnak egy magasabb szintje. Ez indított el egy olyan úton, ami a jelenlegi életembe hozott. Tehát ezt nem tudnám egy konkrét ponthoz kötni.
A szüleid mit szóltak a pályaválasztásodhoz, mennyire támogattak ebben?
Első vállalkozásként egy rendezvényszervező céget csináltam. Ez volt az első hivatalos megmozdulásom. A szüleim lelkesen támogattak benne, és nagyon büszkék voltak rám: milyen jó, hogy huszonegy éves, és már saját vállalkozása van.
A spiri vonalon anyuval együtt tanultunk mindent, a spirituális témákban, tanfolyamokon együtt mentünk végig, tehát neki ez nem idegen. Apu meg nem sokat értett belőle, de mondjuk úgy, hogy nem zavarta. Még az akkori párom volt nagyon támogató ebben. Ő sem értett hozzá sokat, és nem is nagyon érdekelte, de mindig mellettem állt. Nem kérdezte meg, mit tanultam, inkább olyan volt a hozzáállása, hogy: jól van, csináld.
Szóval azt mondanám, hogy támogatóak voltak, de közben főleg apa, meg a nagyszüleim részéről volt egyfajta értetlenség, hogy mi ez, hogy most emberekkel dolgozom. Szerintem a mai napig nem nagyon értik, mit csinálok valójában. Ha apukámat nézem, nem hiszem, hogy meg tudná fogalmazni, mi a munkám. Szóval, ha szükségem van támogatásra, akkor ott van, de nem érti a dolgot.
Főleg apai vonalról és a nagyszülőktől kaptam olyat néha, hogy fú, hát miért nem megyek el ide vagy oda dolgozni, vagy ha voltam is egy rövid ideig olyan munkahelyen, ami számukra megfelelő volt, akkor azt miért nem csinálom tovább. Tehát azért voltak, és a mai napig vannak ilyen megkérdőjelezések, de nem érzek benne hátráltató energiát, inkább csak értetlenséget.
Coachként, a tarot kártyával, a számmisztikával vagy a Biologikával milyen elakadásokban tudsz segíteni az embereknek?
Bármilyenben. Igazából a Biologikát a legegyszerűbb megfogalmazni szerintem. Ha ott már bármilyen fizikai, testi tünet van, akkor nagyon szépen rá tudunk nézni konkrétan, hogy milyen érzelmi minta áll a hátterében, vagy mi volt a kiinduló oka. Erre nagyon egyszerűen és következetesen rá lehet látni a Biologika-szemléletmóddal, úgyhogy ezt a legegyszerűbb így megfogalmazni.
A tarot kártyával már sokkal mélyebb rétegeket is elérünk: nem kell, hogy fizikai tünet legyen hozzá, sokkal előbb és mélyebben rá tudunk nézni a helyzetekre. Azt tisztán látom, hogy olyan dolgokra mutatnak rá a kártyák, amiket az emberek nem mindig szeretnek hallani, vagy nem arra vártak, amikor jöttek egy kirakásra. Szóval a kártya egy nagyon tiszta tükör szerintem az emberek felé.
A coachingban sokkal többféle lehetőség van: az elmúlt húsz év alatt sokféle eszközt, technikát és tudást szedtem össze, így mára egy hatalmas kupac van belőlük. Attól függően, hogy az ügyfélnek éppen mire van fogékonysága, vagy milyen témával érkezik, úgy választok a technikák közül. Tehát itt nem is az a lényeg, hogy melyik módszer – a tarot kártya, a Biologika vagy a coaching –, hanem az a fontosabb része, hogy miben tud ez nekik segíteni.
„Bármivel fordulhatnak hozzám, de valahogy mindig ugyanazokkal a témákkal találnak meg.”
Főleg milyen problémákkal fordulnak hozzád? Van tipikus probléma?
Igen, na ez egy jó kérdés, mert bármivel fordulhatnak hozzám, de valahogy mindig ugyanazokkal a témákkal találnak meg. Elsősorban az emberi és párkapcsolati elakadásokkal érkeznek. Utóbbi időben – valószínűleg pont ezért is – kezdtem el jobban belemenni a fizikai és szomatikus irányba, mert egyre többeknél azt látom: a legfőbb probléma az, hogy nincsenek kapcsolatban magukkal, sem a testükkel, sem az érzelmi világukkal.
A tarot kártya is csak megmutatja ezt az érzelmi részt, a Biologika vagy a fizikai test tünetei is csak rávilágítanak erre, de alapvetően az a fő probléma, hogy az emberek nem akarnak ezzel valójában szembenézni, nem tudnak vele mit kezdeni, és nem akarnak – vagy nem tudnak – visszakapcsolódni a saját érzéseikhez. Úgyhogy én elsősorban ezzel foglalkozom, az a fő célom, hogy segítsek a visszakapcsolódásban. És ez nem valami spiris dolog, tehát nem a fő központi egységhez kell visszakapcsolódni, hanem itt és most, önmagunkhoz, amiben benne van a testünk és az érzelmi világunk is. Tehát főleg ilyen témákkal fordulnak hozzám.
„Azt látom, hogy erőből akarnak valamit megoldani, de egy idő után ez már nem működik, és keresik a választ arra, hogyan lehetne máshogy, hogyan érezhetnék jól magukat az életükben.”
Hétköznapi szinten tényleg olyanok jönnek, akiknek van munkájuk, jól működnek, de unják az életüket, vagy épp kiégtek, és nem tudják, mi lehetne máshogy, vagy mit kellene másképp csinálniuk, hogy jó legyen. Van, aki már nagyon jól érzi magát a sikeres pozíciójában, de mondjuk a magánéletében nem boldog.
Az állandó túlkontrollálás is jellemző: nagyon sok kontrollos ember talál meg – nyilván ez sem véletlen. Azt látom, hogy erőből akarnak valamit megoldani, de egy idő után ez már nem működik, és keresik a választ arra, hogyan lehetne máshogy, hogyan érezhetnék jól magukat az életükben. Ez a „jó, jó, csinálom, de miért nem vagyok boldog, vagy legalább elégedett?” állapota. Hétköznapi szinten tehát ezt mondanám: alapjáraton kívülről jól funkcionáló nők, de mostanában egyre több férfi is érkezik, akik szeretnék végre élvezni a saját életüket, nemcsak túlélni.
Ezt így meg is fogalmazzák, hogy „kiégtem, és úgy érzem, hogy nem vagyok boldog”?
Igen, ezt: hullafáradt vagyok, mindent megcsinálok, én viszem a terhet a hátamon vagy irányítom a családot, mindent megoldok, csinálom, csinálom, csinálom… de hol vagyok én? Mit akarok én? Nem tudják, hogy mit akarnak.
Amikor azt mondom nekik, hogy „akkor most csinálj magadnak egy szabadnapot”, látom a pánikot az arcukon: „Jó, csinálok egy szabadnapot, de mit fogok csinálni?” Hát mondom, amit szeretnél. „Úristen, az mi?” Fogalmuk sincsen, mi az, ami nekik jó hétköznapi szinten, mi az, amit élvezettel tudnak csinálni. Egy csomóan, ha hobbiba belekezdenek, azt is úgy csinálják, mintha valami projektfeladat lenne. Egy hobbi azért hobbi, hogy lelkesen akkor csináld, amikor éppen kedved van – de nem jutnak el odáig, hogy kedvük legyen. Mihez van kedvem? Nem tudom.
„Kell a visszakapcsolódás a testhez, az érzelmi világhoz, mert ott vannak a válaszok.”
Ugyanez a helyzet, ha valaki nem találja a hivatását. Mert van az a vonal is, hogy dolgozik valahol, de csinálna valami olyat, ami boldogítja is. Jó, és akkor mit szeretnél? „Hát azt nem tudom.” És akkor hogyan találjunk vissza ahhoz, ami lelkesít, ami jó érzést ad, amit szinte minden nap örömmel tudsz csinálni? Ehhez kell a visszakapcsolódás a testhez, az érzelmi világhoz, mert ott vannak a válaszok. Nem szétagyalni kell a dolgokat, hanem beleérezni, belemenni, és sokkal közelebb kerülni az érzésekhez. Ez a másik fő terület, amivel mostanában a leginkább foglalkozom. Bár mindig is ez volt – a tarot kártya is erre mutat rá, meg a Biologika is –, de mostanában még intenzívebben van jelen.
Látom, hogy túlterhelt az emberek idegrendszere, annyira túléber állapotokban működnek, amiben nincs meg a nyugalmi pont, a jó érzés. Megint csak az élvezet hiánya: nem tudnak lenyugodni. A kérdés az, hogy ebből a túlterhelt idegrendszeri állapotból hogyan lehet lejönni a „nyugiba”. És ez nem a meditáció. Úgyhogy ilyen problémákkal találnak meg, és egyre többen érkeznek ezzel a túlterhelt idegrendszeri állapottal.
Akkor nemenként nincs is nagyon különbség?
Azt gondolom, hogy most már talán nincs. Az elmúlt években egyre több férfi fordul nemcsak hozzám, hanem a kollégáimhoz is: coachokhoz, mindenféle mentorhoz, mentálhigiénés szakemberhez. Tehát nekik is szükségük van ugyanezekre a folyamatokra. Már léteznek férfiszövetségek is, ahol kifejezetten férfiak dolgoznak férfiakkal, és nagyon jó, hogy csinálják, de sok a közös pont. Azért, mert férfi-, illetve női testben élünk – és igen, vannak specifikus részek –, az érzelmi és idegrendszeri témakörök ugyanazok.
„Ha valaki kezdőként indul meg az önismereti úton, nem vagyok biztos benne, hogy csak a fizikai síkkal bármire megy, de csak a lelkivel sem.”
Milyen szerepe van a testmozgásnak a lelki blokkok feloldásában? Ha valaki lelkileg dolgozik magán, de fizikailag nem támogatja ezt a folyamatot, akkor nehezebb hátrahagynia a múltat?
Lehetetlen. Nagyon sok évig én is csak a spiri résszel dolgoztam, meg a lelki, pszichológiai vonallal, de ez nem elég. Meg lehet érteni a múltunkat – akár ezt az életet, akár előző életekbe is utazgathatunk –, nagyon sok mindent felfoghat az agyunk, de a fizikai testben olyan lenyomatai vannak a múltunknak, amiket csak fizikai szinten lehet feloldani, vagy onnan megnyugtatva egy ellazultabb állapotot biztosítani magunknak.
Tehát nem működik a test nélkül, ez a következő lépcső. Ha valaki kezdőként indul meg az önismereti úton, nem vagyok biztos benne, hogy csak a fizikai síkkal bármire megy, de csak a lelkivel sem.
Mostanában engem főleg olyanok találnak meg, akik már évek óta valamilyen önismereti folyamatban vannak, és erre építjük rá a testi folyamatokat. Saját magamon és rengeteg ügyfélnél is azt láttam, hogy van egy pont, aminél egyszerűen megakadnak a szellemi folyamatokban, az érzelmi témákban.
Ezen a megakadáson az billent tovább, ha a testtel is dolgozunk, hogy az izmokban eltárolt feszültséget, a sejtszintű lenyomatokat kimozdítsuk. Ahhoz, hogy az idegrendszer jól működjön, mozgás kell – nem élsport, nem versenysport, de mozgás.
„Ahogy az érzelem hatására az agy elindít egy túlélést segítő folyamatot, annak szervi tünetei is lesznek.”
Mit jelent a Biologika?
A Biologika egy olyan természettudományos rendszer, ami lekövethető, következetes és igazolható, és gyakorlatilag megmutatja, hogy milyen érzelmek hatására pontosan melyik agyi területen vannak becsapódások.
Kép: saját forrás
(A süni közben bezavar. 😊 „Összehaverkodtunk. Na gyere, óh, hát így kicsi, nem látszol.”)
Ez a rendszer szépen, következetesen, logikusan leírja az emberi agy és az érzelmek közötti összefüggéseket, és ezáltal a szerveinkkel is összeköti őket. Megvan, hogy melyik agyi terület milyen szervet irányít, melyik szervhez kapcsolódik, és megvan, hogy milyen érzelem pontosan melyik agyi területen okoz kibillenést.
Ahogy az érzelem hatására az agy elindít egy túlélést segítő folyamatot, annak szervi tünetei is lesznek. Az érzelem az egésznek a kiindulópontja. Az agy ezt lereagálja, és a beépített automatizmusok alapján közvetít, a fizikai testen pedig tünetek formájában ezt le tudjuk olvasni.
Úgyhogy én arra használom, és úgy is tanítom a Biologikát, hogy megnézzük, milyen érzelmekkel érdemes dolgoznia annak az illetőnek, akinek bizonyos tünetei vannak. A Biologika addig tart, hogy ezt az összefüggésrendszert megmutatja. Az már a coaching folyamat része, hogy belemegyünk: hogyan tudjuk az automata reakciókat átformálni. Az már abszolút egyéni, hogy kinek milyen módszerekkel tudjuk átalakítani ezeket a működéseket.
„Ez egy tiszta útmutató, egy térkép az érzelmi világunkhoz.”
Az érzelmeket így is, úgy is megéljük. Ha fejre állunk, akkor sem leszünk Buddhák ebben a testben, mindenféleképpen lesznek érzéseink, kibillenéseink, becsapódásaink, és valamilyen szintű kisebb-nagyobb elváltozásaink. Persze minél tudatosabban éljük az életünket, annál kisebb kilengésekkel tudunk működni, de attól még lesznek. Igazából ebben segít a Biologika, hogy jobban rálássunk magunkra.
Én ezt is önismereti eszköznek nevezem, ez is az önismereti eszköztár része, ami rámutat, éppen milyen érzelemben vagyunk, vagy voltunk a múltunkban. Ez egy tiszta útmutató, egy térkép az érzelmi világunkhoz – de az, hogy utána mit kezdünk ezekkel az érzésekkel, az már egy másik folyamat.
Kép: AI
„A tarot kártya ezt az utat tudja megmutatni: mi az, ami sorsszerű, mi az, ami a te utad.”
Sokan jóslásként tekintenek a tarot kártyára. El tudnád mondani, mi a különbség, és miben tud segítséget nyújtani?
Igen, tényleg nagyon sokan azt gondolják, hogy ez jóslás, vagy még inkább jövendőmondásnak képzelik. Sokan azt hiszik, hogy egy kiragadott pillanatról van szó a jövőből, és én majd megmondom a tutit. Na, ez nem az – egyáltalán nem erről szól.
Viszont Müller Péternek van egy jó megfogalmazása: technikailag jóslás, de nem jövendőmondás. Ez a jóslás azt jelenti, hogy a kártyák megmutatják, mit kell tenned, hogy jó dolgok történjenek veled. Ez a „jó” persze idézőjeles, mert az a jó, ami a sorsodnak megfelelő – még akkor is, ha az egós elméddel nem feltétlenül érzed annak. Ami a sorsodnak megfelelő, az jó, és a tarot kártya ezt az utat tudja megmutatni: mi az, ami sorsszerű, mi az, ami a te utad. Ebben az értelemben tényleg jóslás, de általában az emberek nem ezt értik alatta. Szóval én inkább önismereti eszközként használom, és másoknak is így oktatom.
Amikor leszülettünk, elterveztünk magunknak egy életutat, mint az Óz, a nagy varázslóban: ott van a sárga köves út, és csak követned kell. Letérhetsz róla, mert van szabad akaratod, bemehetsz kis mellékvágányokra, de mindig lesznek segítők, akik visszaterelnek, és próbálnak visszavinni a sárga köves útra, hogy aztán végigmenj a saját utadon. A kártyák azt mutatják meg, mi a te sárga köves utad. Megteheted, hogy letérsz róla, megteheted, hogy a szabad akaratoddal a bozótosban mászkálsz egy kicsit, de előbb-utóbb vissza fognak terelni rá.
Szerintem pedig kellemesebb egy kártyából megtudni, merre van az irány, mint jó nagy pofonokkal a dzsungelben próbálkozni, és fájdalmas tapasztalatok által visszaterelődni. Tehát én jobban hiszek a kártya útmutató erejében. De azért is önismereti eszköz, mert a saját utadat mutatja: nem a szomszédét, nem a szüleidét, hanem a te sajátodat. És csak azt mutatja meg, ami éppen akkor tudható számodra, amit tudnod kell ahhoz, hogy haladni tudj.
Én így használom a kártyát, és szerintem erre is való. A csodálatos képi világával – hiszen millióféle tarot kártya létezik, az alaprendszerük ugyanaz, de a vizualitásuk eltérő – egy annyira színes útmutató válik belőle, hogy külön élmény használni. Szenvedélyemmé vált, úgyhogy ezért is veszem elő nagyon sokszor.
„Az évek alatt persze már megtanultam, mi a jó és megfelelő kérdés, és segítek abban, hogy úgy fogalmazzuk meg őket, hogy tényleg az adott személlyel legyenek kapcsolatosak.”
Említetted, hogy csak az tudható, ami éppen akkor fontos. Előfordulhat, hogy valaki eljön hozzád, megmutatsz neki egy utat, majd egy fél év múlva visszatér ugyanazzal a kérdéssel, és már teljesen más jön ki a kártyákból?
Ugyanazzal a kérdéssel már nem tud fél év múlva jönni, mert biztos vagyok benne, hogy addigra történik valamilyen változás. Ha meg nem történt semmi, akkor úgysem raknék ugyanarra a kérdésre még egyszer. De fél év alatt azért eltelik annyi idő, és történik annyi élethelyzet-változás, hogy már nem lehet ugyanarra a dologra ránézni. Addigra az az ember már nem ugyanaz a személy: máshol tart az életében, más érzelmi világgal érkezik. Úgyhogy a kártya mindig azt fogja mutatni, ami éppen aktuális.
Például jártam már úgy – főleg még kezdő koromban –, hogy valaki az aktuális párkapcsolatáról kérdezett, és a kártyák egyszerűen úgy viselkedtek, mintha nem akarnának válaszolni, vagy nem arra felelnének, amit kérdeztünk. Akkor még nem értettem, miért van ez, vagy hogyan lehetséges, hogy nem mutatja meg a kártya azt, amit tudni szeretnénk. Hát azért, mert olyan kérdést tettünk fel, amit nem kellett tudnunk. Vagyis az a kérdés nem arra az emberre vonatkozott, vagy az illető nem volt jogosult tudni a választ, mert nem a saját dolgába kérdezett bele.
Az évek alatt persze már megtanultam, mi a jó és megfelelő kérdés, és segítek abban, hogy úgy fogalmazzuk meg őket, hogy tényleg az adott személlyel legyenek kapcsolatosak. Ezzel már eleve…
Kép: saját forrás
(„Bocsi, de ez most egy másik süni.” „Biztos? Mert ugyanonnan jött.” „Tényleg, igen, világosabb a hasa. Hát ez már ilyen interjú lesz: sünis Mancis.”)
Szóval, volt olyan, hogy nem volt jogosult az illető megkérdezni valamit. Most már viszont segítek, látom, hogyan kell jól feltenni egy kérdést, és jobban visszatükrözöm azt, hogy mit kell valójában tudnia az illetőnek, mi a fontos.
Nagyon sokan kérdeznek felszínesen, például olyanokkal jönnek, hogy „megcsal a párom?”. Ez egy teljesen felszínes kérdés. Itt nem ez a valódi kérdés. Itt az a kérdés: te miért vagy bizonytalan, miért vannak félelmeid, honnan jönnek ezek, és miért választasz olyan partnert, akinél ez egyáltalán felmerül? Tehát ezek sokkal jobb kérdések.
Segítek abban, hogy ilyenekre keressük a választ, és ebből is látszik, hogy ez nem jövendőmondás. Ténylegesen az elakadások okaira nézünk rá, illetve arra, hogyan lehet valamit jól, vagyis a sorsunknak megfelelően csinálni. Bár máshogy nagyon nem tudnánk, de a legkevesebb ellenállással, a legkevesebb kínlódás árán hogyan tudjuk azt tenni, ami a sorsunk. És ebben szerintem zseniális a kártya.
Segítő szakemberként a nap végén hogyan tudsz elvonatkoztatni mások problémáitól? Milyen lépéseket teszel, hogy ne befolyásolják a te életedet?
Eleve nem a nap végén kell elkezdenem ezzel foglalkozni, hanem minden ember után, sőt már közben vagy előtte is – mielőtt odajönnek, vagy mielőtt kiteszik elém az életüket. Úgy kezdem a napomat, hogy behangolódok: mondok egy imát, ami a kapcsolódást jelenti a felettes énemhez vagy a belső világomhoz. Mindig megköszönöm, hogy azt lássam, érezzem vagy érzékeljem, amivel tényleg segíteni tudok, ami hasznos, és amit jól át tudok adni – tehát ami előrevivő annak az embernek, aki kérdez. Szerintem már itt kezdődik az, hogy estére ne kerüljek egy enervált, energiahiányos állapotba.
Utána napközben, az egyéni folyamatok alatt nagyon benne vagyok az érzésekben. Még online is brutálisan át tudnak jönni az érzetek, de mindig ott van a tudatomban: aha, ez most már nem az enyém. Meg kellett tanulnom megkülönböztetni, hol vagyok én, és hol kezdődik a vendégem érzésvilága. Értem én, hogy nagyon magas szinten mi egyek vagyunk – ezért is tud átjönni és ezért is tudom átérezni –, de ez most, ebben a fizikai testben nem a sajátom.
Ebben is rengeteget segített a fizikai testtel való munka, mert vannak olyan jelzések, amik csak az enyémek. Tudom, milyen az, amikor a testem pozitív visszajelzést ad, és tudom, milyen, amikor én vagyok negatívban, vagy valamilyen taszítást érzek. Nagyon érdekes, hogy amikor az ügyfelekkel vagyok, olyan testérzetek is jönnek, amik nálam nem szoktak előfordulni. Amúgy nagyon hálás vagyok, hogy betekintést engednek nemcsak a gondolati világukba, hanem konkrétan az érzelmeikbe is. De innen már pontosan tudom, hogy az az érzés nem az enyém. Így azért megvan az egészséges határtartás. Nem mondom, néha elcsúszom benne, de alapvetően tartom magam hozzá.
Ha úgy érzem, hogy egy ügyfél után még nagyon benne ragadok a történetében vagy az érzésvilágában, akkor jönnek a spirituálisabb tisztító szertartások: akár egy aura- vagy csakraharmonizálás, egy fizikai szintű rázás, önmagam lesöpörgetése, vagy éppen egy séta a természetben, a földelés. Bármi, ami visszahoz a saját testembe, és leföldel. Úgyhogy ezeket nem a nap végén, hanem menet közben is alkalmazom.
Eleinte, amikor kezdőként csináltam nagyon régen, a munkám sokszor levitt, napokig benne maradtam egy-egy nehéz érzésvilágban. Meg kellett tapasztalnom és tanulnom, hogy az nem az enyém. Most már könnyebb, azt hiszem.
Kép: AI
Mágikus este volt ez a Városligetben. Ahogy a sünik lassan visszahúzódtak a bokrok közé, és a sötétség teljesen beborította a parkot, egyértelművé vált, hogy az önismeret nem egy elérendő cél, hanem egy folyamatos, olykor meglepetésekkel teli megérkezés önmagunkhoz.
Szeretnél te is elindulni ezen az úton?
Ha téged is hív a szitakötő szimbóluma, Németh Kittit és a Szitakötő Klub online női közösségi terét a szitakotoklub.com oldalon érheted el, ahol nemcsak egyéni segítőként, hanem oktatóként is találkozhatsz vele, ha elmerülnél a tarot vagy a Biologika világában.
Főcím kép: AI